Hová tűnt az én időm, a te időd, a mi időnk és ez nem egy ragozási feladat, hanem inkább egy a kapcsolataink működőképességét vizsgáló kérdés. Az elmúlt év tavasza óta sokan otthonról dolgoznak és este is haza kell érkezniük nyolcig a családtagoknak. Gondolhatnánk azt, hogy a párok így több időt tudnak együtt tölteni. A hozzám érkezők mégis arról számolnak be, hogy a párjukkal szinte semennyi időt nem töltenek együtt. Vannak, akik ezt több tíz éve így teszik.

Fontos azért leszögezni, hogy az együtt töltött idő nem az egy légtérben való tartózkodást jelenti, hanem olyan tevékenységet, amikor teljes figyelmünket a másiknak adjuk. Vagyis nem számít bele az együtt töltött időbe az olyan beszélgetés, amikor a pár egyik tagja a telefonján fontos üzeneteket olvas vagy válaszol meg, vagy számítógépen vadul öli az ellenséget.

Itt állj meg és add össze, hogy az elmúlt héten mennyi időt töltöttél a pároddal, amikor odaadtad a figyelmedet, beszélgettetek vagy együtt végeztetek valamilyen munkát, mondjuk a kertben a tavaszi metszést vagy a gardróbszekrényben a ruhák rendberakását. Elegendőnek találod-e a kapott számot? Ha visszagondolsz a kapcsolatotok elejére, akkor ez a szám mekkora volt? Mire elég ez? Lehet, hogy csak az operatív ügyeket és a gyerekek nevelésének kérdéseit tudjátok megvitatni. Ki, mikor mit intéz el vagy szerez be, ki tanul a gyerekkel. Szülőtársakként működünk együtt ilyenkor. A kapcsolatunk gondozása azonban hiányt szenvedhet, ha nincs ’mi’ időnk. Nőhet a kapcsolati távolság, csökkenhet az intimitás, megjelenhet a magány érzése és az, hogy a feladataimmal egyedül maradok. A kisgyerekeket nevelőknek most még nehezebb megszervezniük, hogy kettesben legyenek. Marad az este, amikor a gyerekek már elaludtak?
​
Ti hogy oldjátok meg, hogy közös időt töltsetek a párotokkal? Milyen új szokásokat vezettetek be az elmúlt év tavasza óta, amik lehetőséget teremtenek az együttlétre?

Nem az a helyzet, amire azt szokták mondani, hogy a hóhért akasztják. Egyszerűen arról van szó, hogy a férjemmel megnéztük a Párterápia című színházi előadást a Veres1 Színházban. Ez önmagában még csak számunkra lenne érdekes, hiszen egy jól sikerült, vidám együtt töltött este volt. Miért is írok erről? Két dolog miatt. Az egyik a párunkkal együtt töltött idő fontossága. Nem a napi rohanásban oda dobott félmondatokra gondolok, amik legtöbbször azzal kezdődtek, hogy elintézted, befizetted stb, hanem olyan időre, amikor csak a másikra figyelünk és mi is megélhetjük azt, hogy figyelnek ránk. Ez a napi rohanásban nem lehetséges. A színházban mi is az előadásra figyeltünk, de az oda vezető úton a szünetben és haza felé is beszélgettünk. Ezek a részek voltak a dedikált közös időnk. Ami segít nekünk és a klienseimnek is abban, hogy a 24 órába beleférjen a közös lét is, az az, hogy előre kitaláljuk és betervezzük. A spontaneitást és izgalmakat szeretők most hangosan felhördülhettek, hogy akkor ez már nem is olyan, mint régen. Valóban ez már 5-10-20 év együttélés után gyerekeket nevelve, háztartást menedzselve már valóban nem olyan, de legalább van. Ha nincs, akkor olyan érzésünk lehet, mint amit az egyik hozzám járó pár fogalmazott meg a kapcsolatuk állapotát feltáró kérdésemre, hogy lassan haldoklik. Még innen is lehet visszaközeledés egymáshoz és ehhez a szembenézés jelentheti az első lépést.

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy a héten mennyi időt szenteltél a párkapcsolatod ápolásának. Ha keveset, akkor még nem múlt el ez a hét, van lehetőséged tenni.

A másik dolog, ami miatt akartam írni erről a színházi élményemről, az az, hogy néhány dolgot megosszak azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami a darabban játszódott, de a rendelőben az ülés alatt soha nem történik meg. Az ülés alatt a pár van fókuszban és a terapeuta csak rájuk figyel. Nem kritizálunk, minősítünk és bírálunk, hiszen pont azért fordulnak hozzánk a párok, mert érzik, hogy nehézségeik vannak és segítséget akarnak kapni ezek megoldásában. Az elfogadás és a megértés segíti, hogy őszintén kimondódhassanak a nehézségek, nehéz érzések.

Valójában létezik a paradox beavatkozás, amit a színházi darabban is láthatnak a nézők, a stratégiás irányzatnak köszönhetően. A célja az, hogy az erőforrásaink mozgósításával vegyük kézbe kapcsolatunk jó irányba kormányzását. Természetesen mi családterapeuták nem adjuk elő ezt ilyen teátrálisan, pedig a sikere a hitelességünkön is múlik.
​
Ami még nagyon különbözik a darab és a valóság között, hogy nem másfél óra alatt tud megjavulni egy párkapcsolati nehézség. Az előadás ideje arra viszont elég, hogy feltöltődjünk, kikapcsolódjunk, esetleg görbe tükörben lássuk a saját működésünket szerethető módon.

A viták és veszekedések mikéntjéről és a kapcsolatokra gyakorolt hatásáról is többször írtam már. Mielőtt az egyezkedést és a megoldások keresését elkezdjük, érdemes hátra lépni egyet és megvizsgálni, hogy ez e az a pillanat, ami erre a legalkalmasabb. Az elkerülők, most ne kiáltsanak fel, hogy ugye ők megmondták, hogy nem alkalmas ez a pillanat a csomók kibogozásához, csak az a baj, hogy nekik általában sosem alkalmas.

Amikor egy kapcsolati szempontból megterhelő helyzetbe kerülünk és elöntenek a negatív érzések, dühösek, haragosak vagyunk vagy félünk, vagy a társunk kerül ilyen állapotba, akkor nem segítenek a meggyőző érvek. Azért van ez így, mert érzelmi elárasztódás állapotában nem férünk hozzá a racionalitásért felelős agyterületünkhöz. Ilyenkor nem buták, makacsok vagy rosszindulatúak vagyunk, hanem érzelmileg túlterheltek. Ezt a túlcsordulást először le kell vezetnünk és csak utána érdemes hozzákezdeni a kölcsönösen elfogadható megoldások megkereséséhez. Hogyan csináljuk ezt? Fejezzük ki a negatív érzéseinket, természetesen úgy, hogy ezzel a másikat nem bántsuk. Ha dühösek vagyunk, akkor bokszoljunk bele jó erősen néhányszor egy párnába vagy vágjunk fát. Ha van még valakinek kézi vezérlésű habverője, akkor ez is megteszi. Most nyert csak értelmet számomra, hogy nagyszüleink háztartásában a mángorló és a köpülő milyen hasznos feszültséglevezető eszköz is volt. Ma már ilyen eszközök nem állnak rendelkezésre, ezért helyettük keressünk valamilyen fizikai aktivitást.
​
Ha kiengedtük a gőzt, akkor kezdjünk hozzá a megoldáskereséshez. Ha még akkor sem megy közös nevezőre jutni, akkor kérjünk segítséget.

A válás realizálása attól számítva, hogy a pár egyik tagjában megfogalmazódik ez a megoldási lehetőség is a kapcsolati problémák rendezésére, átlagosan két év.

A hozzám érkező párok ilyenkor azzal a céllal jönnek, hogy a válás megelőzhető legyen és megoldásokat találjanak a nehézségeikre. Sok esetben e közös munka meghozza a gyümölcsét és a pár együtt folytatja az életét, de már nem a régi módon, hanem változtatásokkal. Könnyű belátni ilyenkor még annak a félnek is, aki azt mondja, hogy legyen minden a régi, hogy a régi működési mód vezetett a válás gondolatához, ezért nem érdemes úgy folytatni, ahogy eddig csinálták.

Azt, hogy melyik pár esetében mi változzon, az nagyon egyedi, lehet, hogy a kapcsolati távolság lett túl nagy, az intimitás csökkent le, nehezen egyezkednek, kapcsolódási nehézségeik vannak, nem beszélik egymás szeretetnyelvét stb.

Ha a pár mégis a különválás mellett dönt, akkor a válás ideje alatt a mediáció eszközkészletét szoktam elővenni. Különösen abban a családban, ahol kiskorú gyerekek vannak, nagyon fontos, hogy az ő szempontjaik is számítsanak. Szülőtársakként a pár tagjainak a válás alatt és után is együtt kell működniük a maguk és gyermekeik érdekében.

A szülőtársi munkáról, már írtam. Gyakran csak a válást követő 2-3 év múlva kerül erre sor és ekkor a gyereke betegsége vagy viselkedés problémája hívja fel a figyelmet ennek szükségességére. Gyerek terapeuták is küldik ilyenkor a szülőket terápiába, mert a gyermek betegsége vagy nehéz viselkedése a szülők konfliktusának következménye is lehet.

A válás utáni feldolgozó munka még akkor is, ha a párnak nincs közös gyermeke, abban segít, hogy értsék azt, hogy hogyan jutottunk el idáig. Mi volt a saját működésemből, ami segítette vagy nehezítette az együttélést. A szétválás mindig egy veszteség is. Új kapcsolat kezdése előtt érdemes elgyászolni a régit.
​
A válás érzelmileg megterhelő időszakában is segítséget kaphatnak a párok.

Attól függ, hogy ki kéri? Mondjuk a főnökünk a munkahelyünkön szeretne plusz feladatot adni, akkor lehet, hogy találsz még a hetedben 2-3 órát. Az is lehet, hogy még örülsz is neki, hogy téged kért meg a feladat elvégzésével, hiszen benned látta a potenciált, hogy ezt te meg tudod oldani.

A barátodnak vagy barátnődnek sem mondasz nemet, amikor megkér, hogy hagy mondja már el a vele történteket, vagy segíts már megszerelni az elromlott biciklijét, esetleg nézzétek meg együtt a meccset.

A munkatársadnak is szívesen segítesz, ha megkér, hogy vidd el az utószerelőhöz, mert el kell jutnia az utójáért. Sok-sok 2-3 óra hetente.
Mi a helyzet, ha azt kérdezem meg, hogy mennyit közös időt töltöttél együtt a pároddal ezen a héten? Ha erre a hétre vonatkozik a nem válasz, az még nem olyan nagy baj, az együtt töltött idő pótolható. Ha már eltelt 10-20 év úgy, hogy kettesben nem töltöttetek el úgy együtt időt, hogy egymásra figyeltetek, akkor az már elég nehezen pótolható.
​
Mivel töltitek a pároddal azt a 2-3 órát a héten, ami a ti időtök?

Minden párterápiában egyszer előkerül az intimitás és a szexualitás kérdése. A kapcsolati távolság, eltávolodás hastására általában csökken az intimitás és a szexuális együttlétek száma.

Ha a pár eleve szexuális jellegű problémával érkezik, akkor már a terápia elejétől foglalkozunk ezzel, ha más a hozott nehézség, akkor is terítékre kerül, hiszen, ha nem vagyunk jól az egyik életterületünkön vagy szerepünkben, az kihatással van a másikra.

A terápia előrehaladtával, amikor a feszültség csökken a konfliktusok rendeződnek sokszor az intimitás és szexualitás területe ezek hatásár javul. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy ha jóban vagyunk egymással, a dolgaink rendeződnek, akkor a vágy is visszakerül a kapcsolatunkba. Ha még sincs javulás, akkor szexuális anamnézist készítek a pár tagjaival szeparált ülésen, vagyis külön-külön dolgozunk először ezen a témán. Ennek az az oka, hogy lehetnek olyan sérülések vagy kényes témák, amiről könnyebb először a terapeutának elmondani. A terapeuta nem hozza be a szeparált ülésen elhangzottakat a közös ülésre, mert itt is érvényes a titoktartás. Javaslatot tehet arra, hogy jó lenne egy témát a pár másik tagjával megosztani. Az anamnézis azt a célt is szolgálja, hogy kiderüljön szükség van e szexuálterapeuta vagy más segítségére a megoldáshoz pl. fizikai problémák vagy trauma esetén.
​
A párkapcsolatunkban az intimitás és a szexualitás területe fontos erő és örömforrás, érdemes foglalkozni vele, ha nem megfelelően működik.

Remélhetőleg a szürke ötven árnyalata. Természetesen nem a kapcsolati alá-fölé rendeltségre gondolok, hanem az izgalmakra, kísérletezésre és játékos kedvre és nem csak az intimitás és szexualitás terén.

Hol veszik ki a kapcsolatokból a vidám játékosság? Oka lehet biztosan a tengernyi feladat és az ebből adódó túlterheltség. Amikor gyerekek érkeznek egy családba a figyelem érthetően a gondozásukra a velük való törődésre tevődik. Szeretnénk gyerekeinkből egészséges és boldog felnőtteket nevelni. Ha ezt fog összeszorítva, megfeszülve és a kimerültségtől kóvályogva valósítjuk meg, akkor az egészségünk a párkapcsolatunk is veszélybe kerül és azt mutatjuk a gyerekeinknek, hogy a felnőtt élet gyötrelem, amit valahogy túl lehet élni, de élvezni semmiképp. Ha több éven keresztül csak túlélünk, akkor olyannyira el tudunk szakadni a saját szükségleteinktől, hogy már nem is tudjuk azt, hogy mire vágyunk, minek tudnánk örülni.

Mit tudunk tenni? A hozzám járó pároknak szoktam azt a házi feladatot adni, hogy minden héten jelöljenek ki egy rendi napot, amikor legalább 1-2 órát kettesben töltenek. Az egyik héten a pár egyik tagja a másikon a pár másik tagja legyen a randi felelős, vagyis ő találj ki, hogy mi legyen a program. Ha már van dedikált időnk, amit kettesben tölthetünk, akkor azt már könnyebben töltjük meg tartalommal. Főzhetünk, kirándulhatunk, táncolhatunk, úszhatunk, társasjátékozhatunk vagy elmehetünk egy impró csoportba is. A bátrabbak mászhatnak hegyet, kipróbálhatnak egy felnőtt akadálypályát. Elővehetjük a festékeket és egy nagy papírt és festhetünk egy közös képet vagy megmaszírozhatjuk egymást.
​
Ti mit csináltok szívesen a párotokkal? Mi az, amit még nem csináltatok, de szívesen kipróbálnátok? 

Valaki szereti, valaki meg nagyon nem. Lehet azt mondani, hogy ez nem is egy hagyományosan magyar ünnep. Mindenkivel egyet tudok érteni. Aki ilyenkor nem kedveskedik a párjának az is rendben van, biztosan meg teszi ezt más formában és máskor. Biztosan meg teszi ezt? Esetleg úgy van vele, mint a viccben, hogy minden másnap, vagyis Karácsony és Húsvét másnapján. Ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy kérdezze meg a párját és persze önmagát is, hogy elégedett-e a kapcsolatával. Ha valamelyikük válasza a kérdésre nem, akkor érdemes megvizsgálni azt, hogy miből érzi a párja azt, hogy szereti és törődik vele.

Valentin Nap ide, Valentin Nap oda a jó kérdés az, hogy mit tettem ma a kapcsolatomért. Adtam-e ma jó szót, figyelmességet, dicséretet, gondoskodást, szívességet, időt, odafigyelést, segítséget vagy bármit, amit a másikért tettem? Vissza jeleztem-e azt, ha én kaptam valami kedvességet a páromtól és az nekem jól esett? Ti mivel kedveskedtetek ma a párotoknak? Én ma elmentem a gyógyszertába és kiváltottam a gyógyszerét. Nem túl romantikus, még szerencse, hogy ma nincs Valentin Nap.

Miből kellene észrevennem, hogy a párkapcsolatomban a dolgok rosszul mennek? Ez most nem egy költői kérdés. Valóban arról szeretnék írni, hogy mik azok a figyelmeztető jelek, melyek jelzik, hogy valami korrekcióra, változtatásra szorul a kapcsolatomban, csak nem tudok elég figyelmes lenni erre. Miért is fontos ez? Azért, hogy ne járjak úgy, mint a béka, aki betotyog a nyári konyhába és beugrik a fazék langyos vízbe, ami alatt ég a tűz. Hogyan reagál a béka? Mit csinál akkor, ha betotyog a nyári konyhába és beugrik egy fazék forró vízbe, ami alatt ég a tűz? A forróvízből kiugrik a langyos vízbe pedig megfő. Csak remélni tudom, hogy ezt soha nem próbálták ki. Arra viszont nagyon szemléletes példa, hogy egy kicsivel több terhelést, feszültséget elbírunk és nem vesszük észre, hogy a fazekunkban a víz már nem élhető, benne ragadunk.

Mik ezek a jelek, amikor érdemes megvizsgálnunk a helyzetünket és a kapcsolatainkat?

1.     Jól érzem-e magam és a körülöttem élők is így érzékelik-e ezt? A békás példa miatt is fontos, hogy az én érzésem a jóllétemmel, egyezik-e a szeretteim megélésével rólam. Pl: Ha a munkából hazaérek és megszidok mindenkit valamiért, lehet, hogy az én dühöm ezzel elszáll, de ettől még a környezetemben élők érezhetik rosszul magukat. Ha máson vezetem le a feszültségeimet, számomra ez hozhat megkönnyebbülést rövid távon, de a kapcsolataimat rombolom vele.

2.     Van-e kettesben töltött időnk a párommal? Hetente mennyi időt töltünk kettesben? Olyan tevékenységgel töltjük ezt az időt, amiben tudunk kapcsolódni? Nem arra gondolok, hogy egymás melletti íróasztalunk van és azon mindketten végezzük a munka feladatainkat.

3.     Van-e olyan tevékenységem, amit rendszeresen magamért teszek. Lehet ez egy hobbi vagy sport. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek megszületésével a legtöbb pár abbahagyja a sportolást és a baráti kapcsolatait sem ápolja. Van erre egy ésszerű magyarázta, az időnk nagy részét leköti a gyerekeinkkel való foglalkozás. Ez abban a családi életciklusban, amikor kisgyerekeket nevelünk, teljesen természetes. Nagy szervező munkát igényel, hogy megoldható legyen. Fontos, hogy a pár mindkét tagjának szüksége van erre. Sokszor azonban a gyerekeink nőnek, intézménybe járnak, de nem kezdünk el foglalkozni azzal a tevékenységgel, mait régebben szerettünk és töltött minket.

4.     Beszélgetek-e a párommal az operatív ügyeken kívül más témákról is? Megosztom-e a dilemmáimat, nehézségeimet? Meg tudom-e mutatni az esendőségemet is, tudok-e beszélni a bennem lévő nehéz érzésekről? Tudunk-e egyezkedni, mindkettőnk számára elfogadható megoldásokat keresni akkor, ha valamiben nem értünk egyet, mást szeretnénk?

5.     Nehézségek esetén fordulok-e a páromhoz, tudok e segítséget kérni és elfogadni? Tudok-e támaszt nyújtani?
Folytathatnám még a sort, de azt majd egy másik posztban. Ha bármelyik kérdésre nemmel válaszoltál az általam megfogalmazottak közül, akkor azon érdemes elgondolkodni. Mi van, ha ez így marad? Mit tudunk tenni ennek megváltoztatására?
​
Te milyen figyelmeztető jeleket veszel észre a párkapcsolatodban? Mi az, amin érdemes lenne változtatni? Hogyan kezdenél hozzá? 

A családban is működik egy nyilvántartás arról, hogy ki mennyit kapott és ki mennyit adott. Ezt a könyvelést nem írjuk papírra, mégis számon tartjuk. Mi hasznunk van abból, hogy adunk? Ha adunk a másiknak szeretetet, odafigyelést, törődést, jó szót stb. akkor kapcsolódunk hozzá. A kötődés elemi szükségletünk. Az adással jogosultságot szerzünk arra, hogy kaphatunk a másiktól. Csak az tud adni, aki kapott. Először kapnunk kell, hogy adni tudjunk. Az üléseken gyakran hallom azt, hogy miért mindig én adjak a másik miért nem, miért nekem kell először adni. Ha az a fél, aki hiányokkal küszködik, kap, akkor már ő is tud adni. A kapcsolati egyensúly akkor is fel tud billeni, ha valaki rengeteget ad és a másik félnek nincs lehetősége a viszonzásra. Ilyenkor azt szokták mondani a klienseim, hogy a szívem-lelkem kitettem és a másik mégsem hálás ezért.

Ha az adás-kapás viszonylatában egyensúlytalannak tartod a kapcsolatodat, akkor először tegyél fel magadnak néhány kérdést. Mit adtam ma a páromnak? Hogyan reagált ő az én kedvességemre, szeretetemre, figyelmességemre, vagyis arra, amit neki szántam? Ha a párom reakciója csalódást okozott, akkor megkérdezhetem tőle, hogy észrevette-e az én erőfeszítéseimet az hogyan érintette és mi az, amire ezek helyett inkább vágyott volna. Ki is fejezhetem a csalódottságomat, de azt úgy tegyem, hogy ne őt kritizáljam vagy bántsam.
Figyeljem meg azt is, hogy én mit kaptam. Jó érzésekkel töltött-e ez el? Jeleztem-e ezt a társamnak? Kifejeztem-e a hálámat? Ha nem vagyok elégedett, akkor közöltem-e, hogy mit szerettem volna?
​
Évek óta fennálló elégedettlenség és nagy feszültség esetén érdemes segítséget kérni, mert a terápia védett közegében könnyebb kimondani a sérelmeinket és a szükségleteinket is.