1/4/2022 0 Comments Január a fogadalmak hónapjaÚj év, új kezdet. Ki-ki vérmérséklete és tapasztalatai szerint szokott vagy éppen nem szokott újévi fogadalmat tenni. Megfogadni, hogy valamit máshogy teszek vagy nem teszek, azt ugyebár nem túl nehéz. A munkásabb része a kivitelezés.
Bonyolítja a fogadalmat, ha nem csak magunknak, hanem a környezetünknek is megígérjük, hogy eddig ez volt, de holnaptól máshogy lesz. Az emúlt években viszonylag sok csoportot vezettem energiamenedzsment és stresszkezelés témában. Az egyik csoportom utánkövető alkalma során egy résztvevő örömmel és büszkén számolt be arról, hogy 3 hónapja nem dohányzik. A többieket persze az izgatta, hogy hogyan sikerült neki. Azt csinálta, hogy összeszámolta azt, hogy eddig mennyit költött erre a szenvedélyére és kiszámolta azt is, hogy ha ezt nem teszi tovább, akkor mennyi idő alatt tudja összegyűjteni a pénzt álmai autójára. Megnézte a statisztikákat, hogy milyen betegségeket szerezhet be és ezek mennyivel rövidíthetik az életét. Mivel kis gyereke volt, azt mondta, hogy ő sok időt szeretne vele tölteni. Mérnökemberként neki fontos volt, hogy elhatározását számokkal is alátámassza. Engem meg az izgatott, hogy mit kezdett azzal a feszültséggel, amit eddig a dohányzással oldott. Erre is volt egy jó válasza. A csoportban végzett munka hatására visszatért ahhoz a sporthoz, amit régebben is űzött és nagyon szeretett. Némi szervezés és egyezkedés kellett ugyan, hogy ez beleférjen a napjába, de szerinte megérte. Új szokásokat beilleszteni az életünkbe nagy elszántságot és időt igényel. Manapság legalább 3 hónap kell hozzá, hogy ha rendszeresen gyakorlunk valamit pl: eljárunk heti háromszor edzőterembe, az beépül a szokásrendszerünkbe. Azért kell a legalább 3 hónap, mert sok elterelő ingerrel kell megküzdenünk. Annyi mindent csinálhatunk ahelyett, hogy az edzőteremben izzadunk. Ha tudatosítjuk magunkba, hogy lesznek elterelő ingerek és van meggyűző válaszunk magunknak arra, hogy miért érdemes kitartanunk, akkor könnyebben sikerülhet. Megvalósított célokat kívánok mindannyiunknak erre az évre is!
0 Comments
Leave a Reply. |
|